Minden problémát, amit a gondolatok teremtettek, fel is számolhatnak a gondolatok...

Rólam

A beszélgetés ereje

Légrádi Nóra - Coach Pécs

A coaching valamilyen formában régóta jelen volt az életemben. Mindig is az egyik legizgalmasabb dolog volt számomra megpróbálni ráhangolódni a másik emberre, megérteni a motivációit, meglátni a félelmeit, az erősségeit, megérezni, mi készteti a változásra. Mentálhigiénés szakemberként ma már ezt komoly szakmai tudással, egészen más szempontok szerint teszem, coachként pedig célorientált, megoldásközpontú szemlélettel tudom segíteni klienseimet a változások elérésében.

Egy közeli barát, vagy családtag is sokat adhat egy nehéz időszakban, a jó coach azonban tudja azokat a technikákat, amelyekkel a jó beszélgetésen, a probléma kibeszélésén túl a kliens tudatosítja az erőforrásait, jobban rálát elakadásainak okára, és elkezd olyan rövid-, és hosszú távú célokat kitűzni (és a coach segítségével meg is valósítani), amelyekkel elérheti azt, amire korábban csak vágyott.

Magam is coach segítségét kértem évekkel ezelőtt, amikor négy kisgyermek mellől szerettem volna munkába állni, de valami teljesen más területen, mint amit előtte csináltam. Segített feltérképezni az erősségeimet, a tapasztalataimat, megléphető célokat tervezni egymás után. Segített abban, hogy megtaláljam a hivatásom a megváltozott életkörülményeimhez igazítva.

2014-ben végeztem a PTE Pszichológia Tanszékén mentálhigiénés szakemberként, majd 2020-ban, immár négy gyermekes anyaként szereztem life coach és business coach végzettséget a Coachingcentrumnál.

Mind a coaching, mind mentálhigiénés segítő képzésen tanultakat, tapasztaltakat remekül tudom használni a problémák, elakadások természetének megismerésében, több szempontból való megközelítésében. Célom olyan pozitív változások előidézése a hozzám fordulók gondolkodásában, amelyek cselekvésre késztetik és a megoldás felé mozdítják.

Pécs

Mi történik egy coaching ülés, egy coaching folyamat során?

Mi a coaching?

Coaching folyamat

Egyszerűen fogalmazva, a coaching célja: tartós pozitív változások előidézése a gondolkodás javítása révén. A coach abban tud segíteni, hogy a rosszul berögzült gondolkodási sémáidra felismerve, közös gondolkodás során kivezessen egy megoldhatatlannak tűnő problémából, vagy hozzásegítsen egy régóta vágyott, de soha meg nem valósult terved, álmod eléréséhez.

A coaching módszerei a megoldás központúság és a célorientáltság. Mind a kettő nagyon tudatos jelenlétet kíván a coachtól, hogy olyan mederben tartsa a beszélgetést és az egész coaching folyamatot, hogy a kitűzött célok megvalósulhassanak, a kliens megtalálja a saját megoldásait.

A coaching során mindig egy konkrét, általad hozott – személyes, vagy szakmai – problémával, kihívással dolgozunk, és együtt végiggondolva fogalmazod meg, pontosan mit szeretnél elérni. Nem is olyan könnyű ez, gyakran jobban tudjuk, hogy mit nem szeretnénk, mint hogy mi tenne elégedetté.

Én, mint coach, aktívan figyellek, és hallgatlak, hogy megértsem működésed alapjait, gondolkodásod jellemzőit. Így a coaching folyamat során végig látom, mi mozgatja a cselekedeteidet, és tudok olyan kérdésekkel vezetni, amelyek elgondolkodtatnak, AHA élményt nyújtanak, ráébresztenek, hogy milyen összefüggések vannak korábbi élettapasztalataid és jelenlegi problémád között.

A coach soha nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit kell tenned. Egy jó coach ugyanis tudja, hogy megvan benned a képesség, a tudás, az akarat ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél. Nem irányítalak, hanem vezetlek, így fogod magadénak érezni, amit elértél, így nyersz magad is megerősítést a saját képességeidben.

Pécs

Miben segíthet a coach?

services-2

Kapcsolati problémák

  • családi krízishelyzetek
  • a szülői szereppel járó nehézségek
  • gyermeknevelési problémák
  • visszatérő játszmák
  • párkapcsolati elakadások
  • rossz szülői minták
service-2

Szakmai, munkahelyi problémák

  • karrierváltás
  • vezetőként megélt nehézségek
  • kommunikációs problémák
  • szervezeten belül elfoglalt pozíció
  • vállalkozás indítás
  • munkavállalás kisgyermekek mellett
  • szervezeten belüli játszma helyzetek
  • időgazdálkodás, prioritások
service-3

Önismeret, önelfogadás

  • korábbi élettapasztalatok hatásának feltárása
  • erősségek feltárása
  • énidő
  • belső engedélyek
  • különböző szerepek közti egyensúly megteremtése
  • Jó szívvel ajánlom Nórit. Úgy tud kérdezni és hallgatni, hogy jó megérkezni hozzá minden alkalommal. Beszélgetőpartnere nem direkt útmutatást kap, hanem ennél sokkal többet: saját magához jut egyre közelebb, az, aki rábízza magát a beszélgetések során. Jó vele együtt gondolkodni. Profi, "kísérő” egy önmagunk mélyebb megismeréséhez vezető úton.”!

    Wochner Tímea

  • „Nórát egy melegszívű, nyílt, támogató személyként ismertem meg. A vele való beszélgetések által új nézőpontokat ismertem meg, sok kérdésre másként tekintek, mint korábban.”

    Markics Gergely

  • Nórit 2019 őszén kerestem fel. Könnyed volt a vele való közös munka, hamar egymásra tudtunk hangolódni. Az őszintesége, a rugalmassága és a biztonságos közeg, amit nyújtott lehetővé tette, hogy rövid idő alatt az életem különböző területein lévő elakadásaimat feloldjam; hogy másként tekintsek magamra; hogy kihozzam magamból mindazt, amire valójában képes vagyok. Mindig hálás leszek neki azért, hogy már nem félek repülni.”

    Zsanett

  • Akkor fordultam Nórihoz amikor úgy éreztem megerősítésre volt szükségem addig végzett munkámmal és az életemmel kapcsolatban. Nemcsak megerősítést kaptam, hanem sok kérdés és belekérdezés által segített tükröt tartani magam elé, melybe együtt könnyebb volt belenézni. Segített abban, hogy a megerősítést ne mindig kívülről várjam, mintegy visszaigazolást, hanem higgyek a tudásomban, a hozzáállásomban és magamban.”

    Mayerné Háhner Anita

Bejegyzések

Coach Blog

  • blog-record-0

    Belső engedély

    Az egyik legfontosabb fogalom, amit az utóbbi tanultam, a belső engedély.

    Mennyire akarok megfelelni a külső elvárásoknak? Van-e belső engedélyem, hogy nemet mondjak? Tudok-e felelősséget vállalni a döntéseimért, és meg tudom-e fogalmazni a saját igényeimet, elvárásaimat asszertív módon?

  • blog-record-1

    Sport

    Ez az, ami feltölt, ez az énidőm. A sport,ami felpörget, ami megnyugtat, és ami mindig megmutatja, hogy tudok még fejlődni.

  • blog-record-2

    Önkép

    Hogy mások hogyan látnak engem, nagyban befolyásolja az, amit én gondolok magamról, ahogyan én kommunikálom, képviselem magam. Munkahelyi, szakmai szituációkban különösen

  • blog-record-3

    Elfogadás

    Elfogadás nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül pedig nincs fejlődés. Coachként és mentálhigiénés szakemberként alapvető fontosságú a nyitottság és elfogadás az ügyfél felé.

Kapcsolat

toTopArrow